Hangjegyesek

A rendszerváltás után átalakult szórakoztatóipar és a megváltozott közízlés a kihalás szélére sodorta a hungarikumnak számító magyar cigányzenét. Filmünk e megváltozott világban, a zene mellet mégis kitartó százéves múltra visszatekintő muzsikusdinasztia portréja.

Ifj. Berki Sándor, a cigányzenész hagyományoktól már elszakadt, zeneakadémiát végzett hegedűművész. Elkísérjük Sándort a zenekari próbájára, később a Budapest melletti zeneiskolába, ahol a növendékei év végi koncertet adnak a szülőknek. Halljuk zenélni a Callas étteremben, ahol a hét legtöbb estéjét tölti négyfős zenekarával, akikkel a zeneakadémia befejezése óta együtt zenélnek.

A Berki család élete nemtől és kortól függetlenül a zenész lét köré szerveződik.

Id. Berki Sándor még a hagyományos cigányzenét játszotta a világban sokfelé. Ma sem nyugdíjas kora ellenére nyugodtan otthon a fia által szervezett hajós fellépésre készül régi kollégákkal, miközben szomorúan emlékszik vissza, hogy milyen szép is volt tíz-húsz éve, amikor még annyi cigányzenekar játszott az éttermekben és a tehetséges zenész muzsikusok mind megtalálták a zenélési lehetőségüket. Felesége, Ibi, a nagymama is hegedülni tanult és énekesnő szeretett volna lenni, mielőtt zenész álmait véglegesen feladta a családért. “Én annak a híve voltam, hogy legyen inkább anya”, vallja az idősebb Sándor, hiszen a muzsikusdinasztiát a nők működtetik.

A legkisebb Berki Sanyikát a nagymama kíséri hegedűórára, Laura a nővére már fellép a papával, ő énekesnek készül. Unokatestvérük Laura hegedülni és énekelni is tanul. A két gyerek, Laura és Sanyika más-más hegedűtanárhoz járnak, belepillantva az órájukba a hegedű tanulás nehézségeivel szembesülhetünk, de láthatjuk, hogy milyen tehetséges a felnövő generáció is ebben a családban.

Unokák, testvérek, unokatestvérek gyűlnek az ünnepi asztal köré. Mind hangszeres zenészek, bár nagy részük már klasszikus zenét, dzsesszt játszik vagy énekel. A desszert után szomorkás beszélgetés folyik a számukra különböző szinten, de oly fontos cigányzene fényes múltjáról  és kilátástalan jövőjéről.

Mi lesz majd a kis Sanyikából hangzik el a kérdés a családi ebéden. A több generáción átörökített tehetség, a sikerek hátterében megbújó kitartó munka fontosságának története bontakozik ki közel egy év alatt.

A film zenéjét az ifj. Berki Sándor zenekarának Óbudai Társaskörben megrendezett koncertjének felvétele szolgáltatja.

Bensőséges és önironikus pillanatok, egy szeretettel teli, összetartó család életéből, ahol minden a zenéről szól. Ahol a születendő gyermek sorsa sem lehet más, mint a zene!

További információk:

Pályázati tükör – Adatlap

„Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecenatúra Program keretében”